Erdészettudományi Közlemények / 13. évfolyam / 2. szám / 131-144. oldal
előző |

A tölgy-csipkéspoloska [Corythucha arcuata (Say, 1832)] rövid távú terjedését befolyásoló tényezők tölgyeseinkben

Eötvös Csaba Béla, Tóth Máté, Hirka Anikó, Fürjes-Mikó Ágnes, Gáspár Csaba, Paulin Márton, Lakatos Ferenc és Csóka György

Kapcsolat a szerzőkkel

Levelező szerző: Eötvös Csaba Béla

Cím: 9700 Szombathely, Szent Imre herceg utca 84/B

e-mail cím: eotvos.csaba[at]uni-sopron.hu

Kivonat

A tölgy-csipkéspoloska tömeges fellépése jelentős hatással lehet tölgyeseink egészségi állapotára, növedékére, makktermésére és a tölgyesekhez kapcsolódó közösségekre. Nagy távolságra történő terjedését elsősorban a közúti és vasúti forgalom segíti elő, míg kisebb távolságokra aktívan és passzívan egyaránt képes eljutni. Rövid távú terjedését befolyásoló tényezők lehetnek a fertőzési forrástól való távolság, az elegyesség, vagy az uralkodó szélirány. Specialista lombfogyasztókra (különösen a tápnövényt aktívan keresőkre) jellemző, hogy ha tápnövényük elegyben található meg, akkor azt nehezebben találják meg, így terjedésük lassabb, illetve korlátozott. Eredményeink azt mutatják, hogy kezdetben az utak szegélyeiben keletkeznek nagyobb fertőzési gócok, a fertőzés innen halad az állományok belseje felé. Az elegyes erdők nem képesek érdemben lassítani a C. arcuata invázióját, valamint az uralkodó széliránnyal ellentétes irányba is képes a faj terjedni.

Kulcsszavak: inváziós, növényevő, lombfogyasztó, erdőegészség, szél, elegyes erdő

  • Bălăcenoiu F., Japelj A., Bernardinelli I., Castagneyrol B., Csóka Gy., Glavendekić M. et al. 2021a: Corythucha arcuata (Say, 1832) (Hemiptera, Tingidae) in its invasive range in Europe: perception, knowledge and willingness to act in foresters and citizens. NeoBiota 69: 133–153. DOI: 10.3897/neobiota.69.71851
  • Bălăcenoiu F., Nețoiu C., Tomescu R., Simon D.C., Buzatu A., Toma D. et al. 2021b: Chemical Control of Corythucha arcuata (Say, 1832), an Invasive Alien Species, in Oak Forests. Forests 12(6): 770. DOI: 10.3390/f12060770
  • Bates D.M. 2022: lme4: Mixed-effects modeling with R Springer. https://stat.ethz.ch/~maechler/MEMo-pages/lMMwR.pdf (utolsó elérés: 2023. 11. 08.)
  • Bernardinelli I. & Zandigiacomo P. 2000: Prima segnalazione di Corythucha arcuata (Say) (Heteroptera, Tingidae) in Europa. Informatore Fitopatologico 12: 47–49.
  • Bolker B.M., Brooks M.E., Clark C.J., Geange S.W., Poulsen J.R., Stevens M.H.H. et al. 2009: Generalized linear mixed models: a practical guide for ecology and evolution. Trends in Ecology & Evolution 24(3): 127–135. DOI: 10.1016/j.tree.2008.10.008
  • Breslow N.E. & Clayton D.G. 1993: Approximate Inference in Generalized Linear Mixed Models. Journal of the American Statistical Association 88(421): 9. DOI: 10.2307/2290687
  • Canelo T., Gaytán Á., González-Bornay G. & Bonal R. 2018: Seed loss before seed predation: experimental evidence of the negative effects of leaf feeding insects on acorn production. Integrative Zoology 13(3): 238–250. DOI: 10.1111/1749-4877.12292
  • Cregg B. & Dix M. 2001: Tree Moisure Stress and Insect Damage in Urban Areas in Relation to Heat Island Effects. Arboriculture & Urban Forestry 27(1): 8–17. DOI: 10.48044/jauf.2001.002
  • Csóka Gy., Hirka A., Mutun S., Glavendekić M., Mikó Á., Szőcs L. et al. 2020: Spread and potential host range of the invasive oak lace bug [Corythucha arcuata (Say, 1832) – Heteroptera: Tingidae] in Eurasia. Agricultural and Forest Entomology 22(1): 61–74. DOI: 10.1111/afe.12362
  • Csóka Gy.; Hirka A. & Somlyai M. 2013: A tölgy csipkéspoloska (Corythucha arcuata Say, 1832 - Hemiptera, Tingidae) első észlelése Magyarországon. Növényvédelem 49(7): 293–296.
  • Czúcz B., Gálhidy L. & Mátyás Cs. 2011: Present and forecasted xeric climatic limits of beech and sessile oak distribution at low altitudes in Central Europe. Annals of Forest Science 68(1): 99–108. DOI: 10.1007/s13595-011-0011-4
  • Demeter L., Molnár Á.P., Öllerer K., Csóka Gy., Kiš A., Vadász C. et al. 2021: Rethinking the natural regeneration failure of pedunculate oak: The pathogen mildew hypothesis. Biological Conservation 253: 108928. DOI: 10.1016/j.biocon.2020.108928
  • Fox J . & Weisberg S. 2018: An R companion to applied regression. Sage Publications, pp. 608.
  • Hoch G., Stemmelen A., Eötvös C.B., Hinterstoisser W., Lanšćak M., Stojnić S. et al. Infestation intensity by the invasive oak lace bug, Corythucha arcuata (Say) in mixed and pure oak stands. Journal of Applied Entomology. DOI: 10.1111/jen.13205
  • Jactel H., Moreira X. & Castagneyrol B. 2021: Tree Diversity and Forest Resistance to Insect Pests: Patterns, Mechanisms, and Prospects. Annual Review of Entomology 66(1): 277–296. DOI: 10.1146/annurevento-041720-075234
  • Jurc M. & Jurc D. 2017: The first record and the beginning the spread of oak lace bug, Corythucha arcuata (Say, 1832) (Heteroptera: Tingidae), in Slovenia. Šumarski List 141(9–10): 488–488. DOI: 10.31298/sl.141.9-10.5
  • Manderino R., Crist T.O. & Haynes K.J. 2014: Lepidoptera-specific insecticide used to suppress gypsy moth outbreaks may benefit non-target forest Lepidoptera. Agricultural and Forest Entomology 16(4): 359–368. DOI: 10.1111/afe.12066
  • Marçais B. & Desprez-Loustau M.-L. 2014: European oak powdery mildew: impact on trees, effects of environmental factors, and potential effects of climate change. Annals of Forest Science 71(6): 633–642. DOI: 10.1007/s13595-012-0252-x
  • McManus M. & Csóka Gy. 2007: History and Impact of Gypsy Moth in North America and Comparison to the Recent Outbreaks in Europe. Acta Silvatica & Lignaria Hungarica 3: 47–64. Teljes szöveg
  • Meshkova V., Nazarenko S. & Glod O. 2020: The first data on the study of Corythucha arcuata (Say, 1832) (Heteroptera: Tingidae) in Kherson region of Ukraine. Наукові Праці Лісівничої Академії Наук України 21:30–38. DOI: 10.15421/412023
  • Mutun S. 2003: First report of the oak lace bug, Corythucha arcuata (Say, 1832) (Heteroptera: Tingidae), from Bolu, Turkey. Israel Journal of Zoology 49: 323–324.
  • Mutun S., Ceyhan Z. & Sözen C. 2009: Invasion by the oak lace bug, Corythucha arcuata (Say) (Heteroptera: Tingidae), in Turkey. Turkish Journal of Zoology 33(3): 263-268. DOI: 10.3906/zoo-0806-13
  • Nikolic N., Pilipovic A., Drekic M., Kojic D., Poljakovic-Pajnik L., Orlovic S. et al. 2019: Physiological responses of Pedunculate oak (Quercus robur L.) to Corythucha arcuata (Say, 1832) attack. Archives of Biological Sciences 71(1): 167–176. DOI: 10.2298/ABS180927058N
  • Paulin M., Hirka A., Eötvös Cs.B., Gáspár Cs., Fürjes-Mikó Á. & Csóka Gy. 2020: Known and predicted impacts of the invasive oak lace bug (Corythucha arcuata) in European oak ecosystems – a review. Folia Oecologica 47(2): 131–139. DOI: 10.2478/foecol-2020-0015
  • Paulin M.J., Eötvös Cs.B., Zabransky P., Csóka Gy. & Schebeck M. 2023: Cold tolerance of the invasive oak lace bug, Corythucha arcuata. Agricultural and Forest Entomology 25(4): 612–621. DOI: 10.1111/afe.12585
  • Paulin M., Hirka A., Fürjes-Mikó Á., Gáspár Cs., Eötvös Cs. B., Melika G. & Csóka Gy. 2023: Mit tudtunk meg tíz év alatt a tölgy-csipkéspoloskáról? Növényvédelem 59(11): 481–489.
  • Pinheiro J., Bates D., DebRoy S., Sarkar D. & R Core Team. 2019: nlme: Linear and Nonlinear Mixed Effects Models.
  • R package version 3.1-140. https://cran.r-project.org/package=nlme (utolsó elérés: 2023. 11. 08.)
  • R Core Team. 2022: R: A Language and Environment for Statistical Computing. R Foundation for Statistical Computing.
  • Root R.B. 1973: Organization of a Plant‐Arthropod Association in Simple and Diverse Habitats: The Fauna of Collards (Brassica oleracea). Ecological Monographs 43(1): 95–124. DOI: 10.2307/1942161
  • Russell E.P. 1989: Enemies Hypothesis: A Review of the Effect of Vegetational Diversity on Predatory Insects and Parasitoids. Environmental Entomology 18(4): 590–599. DOI: 10.1093/ee/18.4.590
  • Venables W.N. & Ripley B.D. 2002: Modern applied statistics with S (Fourth Edition). Springer, New York. https://www.stats.ox.ac.uk/pub/MASS4/ (utolsó elérés: 2023. 11. 08.)
  • Williams D., Hoch G., Csóka Gy., de Groot M., Hradil K., Chireceanu C. et al. 2021: Corythucha arcuata (Heteroptera, Tingidae): Evaluation of the pest status in Europe and development of survey, control and management strategies (OLBIE). Zenodo. DOI: 10.5281/ZENODO.4898795
  • Zubrik M., Gubka A., Rell S., Kunca A., Vakula J., Galko J. et al. 2019: First record of Corythucha arcuata in Slovakia – Short Communication. Plant Protection Science 55(2): 129–133. DOI: 10.17221/124/2018-PPS
  • Open Acces - Nyílt hozzáférés

    A cikk teljes terjedelmében szabadon letölthető, és megfelelő forrásmegjelöléssel szabadon felhasználható.

    Javasolt hivatkozás:

    Eötvös Cs. B., Tóth M., Hirka A., Fürjes-Mikó Á., Gáspár Cs., Paulin M., Lakatos F. és Csóka Gy. (2023): A tölgy-csipkéspoloska [Corythucha arcuata (Say, 1832)] rövid távú terjedését befolyásoló tényezők tölgyeseinkben. Erdészettudományi Közlemények, 13(2): 131-144. DOI: 10.17164/EK.2023.08

    13. évfolyam 2. szám,
    131-144. oldal

    DOI: 10.17164/EK.2023.08

    Közlésre elfogadva:
    2023. december 12.

    Kapcsolódó cikkek
    a folyóiratban

    4

    A szerzők további cikkei a folyóiratban

    12

    Témájukban kapcsolódó cikkek az Erdészettudományi Közleményekben*

    A szerzők további megjelent cikkei az Erdészettudományi Közleményekben

  • Eötvös Cs. B. és Horváth L. (2018): A szentai-erdő talajvízszint változásai a KASZÓ-LIFE projekt hatására. Erdészettudományi Közlemények, 8(2): 17-23.
  • Andrési R., Janik G., Fürjes-Mikó Á., Eötvös Cs. B. és Tuba K. (2018): A bükkfatapló [Fomes fomentarius (L. ex. Fr.) Kickx.] bogárfaunisztikai vizsgálata Magyarországon. Erdészettudományi Közlemények, 8(2): 71-82.
  • Koltay A., Fürjes-Mikó Á., Tenorio-Baigorria I., Eötvös Cs. B. és Horváth L. (2020): Erdő egészségi állapot vizsgálatok a KASZÓ-LIFE projekt keretében. Erdészettudományi Közlemények, 10(2): 97-108.
  • Eötvös Cs. B., Hirka A., Gimesi L., Lövei G., Gáspár Cs. és Csóka Gy. (2023): A tavaszi hernyóbiomassza becslése lomberdőkben hosszú távú fénycsapda adatsorok alapján – mit fognak enni az énekesmadár-fiókák?. Erdészettudományi Közlemények, 13(1): 5-20.
  • Csóka Gy., Hirka A. és Szőcs L. (2012): Rovarglobalizáció a magyar erdőkben. Erdészettudományi Közlemények, 2(1): 187-198.
  • Janik G., Hirka A., Koltay A., Juhász J. és Csóka Gy. (2016): 50 év biotikus kárai a magyar bükkösökben. Erdészettudományi Közlemények, 6(1): 45-60.
  • Hirka A., Pödör Z., Garamszegi B. és Csóka Gy. (2018): A magyarországi erdei aszálykárok fél évszázados trendjei (1962-2011). Erdészettudományi Közlemények, 8(1): 11-25.
  • Korda M., Ripka G., Hirka A. és Csóka Gy. (2022): Az Aceria fraxiniflora (Felt) (Acari: Eriophyoidea) gyors terjeszkedése és jelenleg ismert előfordulásai Magyarországon. Erdészettudományi Közlemények, 12(2): 121-128.
  • Andrési D. és Lakatos F. (2014): Futóbogár-együttesek vizsgálata egy balatonfelvidéki mesterségesen kialakított lékben. Erdészettudományi Közlemények, 4(1): 171-183.
  • Horváth B. és Lakatos F. (2014): Éjszakai nagylepkék diverzitásának vizsgálata különböző korú gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőállományokban. Erdészettudományi Közlemények, 4(1): 185-196.
  • Balázs B. G., Tuba K. és Lakatos F. (2021): Mikroorganizmusok szerepe a szúbogarak (Curculionidae, Scolytinae) ökológiájában. Erdészettudományi Közlemények, 11(2): 131-142.
  • Szőcs L., Melika G. és Csóka Gy. (2013): Adatok a hazai tölgyeken előforduló levélaknázók parazitoid együtteseinek ismeretéhez. Erdészettudományi Közlemények, 3(1): 251-259.
  • * Automatikusan generált javaslatok a szerzők által megadott kulcsszavak más cikkek címében és kivonataiban való előfordulása alapján. Részletesebb kereséshez kérjük használja a manuális keresést.